3. fejezet

Zászlóvadászat 2/1

  Már korán reggel fent voltam, lementem a parthoz és leültem sorozatot nézni, aztán felfüggesztettem, pont akkor, mikor Castiel valami erdőben mászkál és valaki ki akarja nyírni.
  Ébredezni kezdtek az emberek, a diri meg összehívott mindenkit, így kénytelen-kelletlen visszamentem a házba, leraktam a laptopom és mentem végighallgatni azt, amit a tata mondani akar.
  Mikor kiejtette a száján a zászlóvadászatot, már tudtam: vesztettünk. 
  A büfébe érve, mikor megnéztem a papírt, várható volt az összeállítása a csapatoknak, azonban, hogy a platinaszőke évfolyamtársunk is mellénk rakták, meglepett. Levágtam magam az elsősök és a barátaim mellé, majd a közelgő Taeminnek is intettem, hogy van még nálunk hely neki és a kölyöknek.
- Sziasztok! - ült le mellénk az avató, de a másik fiú csak állt és látszott rajta, hogy zavarban van. 
  Taemin vigyorgott, majd az ölébe rántotta a gyerkőcöt, aki csak még inkább zavarban volt. Már én nem bírtam azt a sok felszabadult érzelmet a levegőben, ami ráadásul még kínos is volt.
- Yifan vagyok, de hívj csak Krisnek. Taemin, te meg engedd el szerencsétlen gyereket, máskor éld ki az ölelkezési vágyaidat! - mosolyogtam a két fiúra ellenszenv nélkül. - Az őzike arcú, Han, az izompacsirta pedig Minseok vagy Xiumin. Az elsősöket pedig gondolom már valamennyire ismered. Viszont én éhen halok, mentem könyörögni noonanak, hogy adjon valami ehetőt, amibe nem raktunk hashajtót.
- Hozol nekünk is?
- Légyszi'?
- Ja, de valaki jöjjön segíteni. - álltam fel a helyemről, majd nyújtóztam egy óriásit, hogy az elgémberedett csontjaim újra képesek legyenek mozogni.


  Amikor felállt az óriás, hogy megy kaját hozni és valaki menjen vele, akkor mindenki lapult. Senki nem akart vele menni. Túl lusták voltunk. Mondjuk én egyébként se mennék vele.
- Majd megy veled a kis elsősöd. Úgy is össze kell ismerkedni. Szóval itt a lehetőség - mondta Luhan.
- De én elég fáradt vagyok. Nem aludtam túl sokat - suttogtam el alig hallhatóan kifogásom.
- Jaj, ne izélj már. Inkább állj fel és menj -"utasított" drága barátom, aki mint mindig, most is kiállt mellettem...úgy ahogy.
- Ahj, oké - morogtam durcásan, azzal fel is álltam. 
  Elindultunk a konyhára. Persze az egész út csöndben telt. A nagy ismerkedés...és ezért kellett nekem jönnöm. Hajj, na mindegy. 
  Yifan elkérte a kaját ami még ehető, elvileg és el is indultunk vissza. Természetes csöndben.
- Na véégre itt a kaja - pattant fel Taemin.
- Jah, de sajnos nem kaptunk elég kaját, szóval valakiknek osztozni kell - mondtam.
- Oké majd én osztozok a kis elsősömmel- mosolygott az említettre, aki csak elvörösödött.
  Jesszus minden végzős nyomul? Még jó, hogy rám nem, meg Chen-re se. Nem mintha zavarna, ha Chen-re nyomulna Xiumin, csak elvileg hetero.
- Oké akkor ezt meg is oldottuk. Együnk- állt fel Han és elvett egy kajatartó dobozt. 
  Mindenki követte a példáját és nekiláttunk az evésnek. Miután végeztünk elindultunk a tábor közepe fele, mert már gyülekezni kellett.


  Nem mondanám, hogy teli hassal, de nem is éhesen hagytuk el az étkezőt. Mikor a diri kiosztotta, újra elmondta a játékszabályt, kiosztotta a színeket. Mi a pirosat kaptunk, mire csak káromkodni kezdtünk a fiúkkal. Viszont szerencsére még így sem a mienk a legrosszabb szín. 
  A lányok közül volt, aki fehéret, vagy világoskéket kapott. Mivel még csak tíz óra, volt és délben kezdünk, mindenki elkezdett a lakhelyük felé szállingózni, de mi maradtunk, amit a kicsik nem értettek.
- Le kéne ülnünk.
- De miért? - akadékoskodott Chen.
- Azért, drága barátom, mert nézz körül, két perc sem telt el, máris minden csapatból legalább egy ember hallgatja, ki hova fogja nagyjából tenni a zászlóikat. Viszont a nyílt terepen egyszerre hallunk mindent és semmit, míg ők semmit nem hallanak - válaszolt helyettem idegesen Han. Látszott rajta, hogy legszívesebben felgyújtaná az összes háromszög alakú tárgyat.
- Nyugi, Han, gondolkozzunk! Kell minimum egy pulcsi, szúnyog és kullancs irtó, víz, olyan kaja, aminek nincs túl feltűnő illata....
- Minek ennyi minden? És ha valakinek nincs ennyi mindene? - kötött bele amibe csak tudott Kai.
- Csönd! Hallgass egy kicsit és figyelj, igaza van Krisnek. Az erdő itt sokkal meredekebb és nincsenek róla jó emlékeink. - kelt a védelmemre Taemin. Suho mormogott valami "He?" félét, mire egyből válaszolni kellet.
- Amikor mi voltunk itt, akkor is egy csapatban voltunk és annyira szerencsétlenek voltak az avatóink elvesztették az összes zászlót és még egyet sem találtunk meg, szóval próbáljuk elkerülni azt, hogy ti is megtapasztaljátok azt a szégyent. - felet Xiumin, akit talán nálam is jobban megviselt az akkori szégyen.
- És ha nincs pulcsitok, tudunk adni, vagyis én tudok adni, kell? - néztem Myun-ra, aki bólintott. - Akkor gyere, meg kellene nézni, melyik az, ami kevésbé óriási rád! - segítettem fel, miután én is felálltam. - Oh, és telefont és olyan órát, aminek lehet hallani a kattogását, ne hozzatok, a telefont a kockák bemérik, az óra kattogását meg hallani fogják mások és megtalálják a zászlókat.


  Elindultam Kris után a házikójuk felé. Mikor beléptem a házba majdnem orra estem mert szinte minden a földön volt. Hogy lehet itt ekkora rendetlenség? Jesszus, mint az állatok. Oké nálunk sincs akkora rend de itt még kaja is van a földön... 
  Keresett nekem egy pulcsit ami nehéz volt mert szinte mind nagyon lógott rajtam, de szerencsére találtunk egy elfogatható nagyságút. 
  Kimentünk és már hideg volt ezért behúztam a nyakam és úgy szippantottam egy nagyon. Nagyon jó illata van a pulcsijának. Egyfolytában csak nagyokat szippantok az illatból. Te jó ég most úgy viselkedek mint valami tini csaj aki megkapta élete szerelme egyik pulcsiját. Ő nem a szerelmem. Még csak barátok sem vagyunk. Nem szabadna jó illatúnak lennie a pulcsijának. Túl jó illata van. Míg vissza értünk a fiúkhoz egyfolytában a pulcsit szaglásztam, persze nem feltűnően. Remélem nem vette észre. A fiúk előtt abba hagytam, mert még észre veszi valamelyik és az nem lenne jó.
-Szóval most, hogy mindenki itt van elmondom, hogy hova kéne rakni a zászlókat. Mert nem sokára minket indítanak.-kezdte el mondani a tervet Taemin.- Úgy két kilométerre délre van egy meredekebb lejtő ahova nehéz lejutni. Annak az oldalára kéne rakni párat.
- És mi még is, hogy jussunk le? Mert az szinte már egy szakadék, olyan meredek, te lángész- kérdezte Xiu.
- Úgy gondoltam mivel elég sokan vagyunk és Kris elég hosszú ezért átkarolna az egyik kezével egy fát és láncot képezve a legutolsó beleszúrná a zászlót a földbe.
- Hát ez egy kicsit veszélyes, de oké.
- Oké. A piros csapat indulhat Délre, hogy letegyék a zászlóikat - kiáltotta az igazgató.
- Akkor indulás - mondta jókedvűen Taemin. 


  Szerintem egyedül Tae volt feldobva attól, hogy láncot kell alkotnunk, de senki nem szólt egy szót sem, nehogy még a végén visszaforduljon. 
  Már vagy tíz perce sétáltunk, mikor hirtelen megtorpant. Épp kérdeztem volna, miért állt meg, mikor tovább indult, így nem foglalkoztam a dologgal. 
  Mikor elértünk a "meredekebb lejtőt", láttam Han-on, hogy egy hajszál választja el attól, hogy ne ordítsa le a fejét, így inkább rámorrantam és intettem, hogy ne merje, mert mi nem jönnénk jól ki belőle.
- Kötelet nem hoztunk, ugye? - tettem fel a teljesen felesleges kérdést, mert várható volt, elfelejtettük, meg ki hozott volna? - Jó, akkor mivel álló lánchoz túl meredek, fekvőt kéne. Chen, fogom a bokád, az enyémet pedig Xiumin, amint bedugtad, kezdjetek el felhúzni, vagy zakózunk lefelé egy bazi nagyot. - mindenki bólogatott, de látszott Daen, hogy nem tetszik neki az ötlet túlságosan.
  A lefelé menet még könnyű volt, könnyen megtalálta a helyét egy gyökér alatt és amennyire csak tudta, leföldezte és húzhattak is felfelé. Ahogy fölértünk, észrevettem, hogy az egyik fa tökéletes lenne a következőnek. Kivettem egyet a táskámból, majd a lábam megvetve ugortam fel a fára és átkarolva, lábalva azt, húzni kezdtem magam addig, amíg elég magasra nem értem ahhoz, hogy elérjek a madárfészekig, majd belecsavartam abba, s letörtem pár gallyat, hogy ne vigye el a szél. Amilyen gyorsan csak tudtam, lecsúsztam, de az alkarom így is felhorzsoltam és szomjas voltam.
- Tessék, víz - nyomta a kezembe Tae, én pedig a feléig kiittam. Még jó, hogy sokat hoztunk. 
- Mehetünk.


  Elindultunk lerakni a többi zászlót. A többi 28-nak is találtunk valami lehetetlen helyet, azután pedig elkezdtük keresni a többi csapat zászlóját.
- Találtam egyet! Egy rózsaszínt!-kiáltott fel boldogan Chen.-Szegény lányok megpróbálták eltüntetni, de nagyon feltűnő ez a szín.
- Ügyes vagy - dicsérte meg Xiu.
- Szerintem erre is lesznek-mondta Taemin.
- De arra már sűrűbb az erdő. Mi van ha eltévedünk? - aggódott Jongin.
- Jaj, ne aggód nem tévedünk el - nyugtatta Tae . -De ha mégis, akkor majd megvédelek - mosolygott rá.
- O-oké-jött zavarba a másik.
- Jaj, olyan cuki vagy. Legszívesebben felkapnálak és futnék veled egy kört - áradozott Tae miközben átölelte az említettet.
- Oké. Elég ebből a románcból. Menjetek szobára - nevetett Han.
- Hát... Oké - mosolygott perverzül Tae. Szegény Jongin pedig egyre vörösebb lett.
- Jó szerintem keressük tovább a zászlókat- mondta Xiu.
- Ja ez szerintem is jó ötlet - értettem egyet vele.


   Nem szóltam semmit, csak utolsóként ballagtam a libasorban.
- Tae! - szóltam előre, de nem túl hangosan. - Megvan egy zöld - erre rögtön mellém lépett és arra nézett, amerre mutattam, de nem látta. Senki nem látta. - Édes istenem, nézzétek már meg jobban a bokrot!
- Miért nem te? - nézett rám értetlen tekintetével Sehun.
- Azért, okoska, mert allergiás vagyok az áfonyára és az ott, drága barátocskám, fekete áfonya. Úgyhogy én nem tudok még csak a közelébe se menni, mert már most viszket a karom. - mutattam fel a már viszketéstől piros kezemre. - Könyörgöm, nézzétek már meg... - néztem rájuk esetlenül, miközben örült módjára vakartam a kezem. Úgy kellett lefogni a két kezem, mire Suho visszaért a kezében a zászlóval.
- Fan, elhoztad a kenőcsöd? - nézett rám aggódó szemeivel Han. Olyan néha, mintha az anyám lenne, s baj csak az, hogy nem zavar.
- Igen, anyu, elhoztam.... Asszem... Basszus. - fehéredtem el, ahogy eszembe jutott, hogy az ágyon hagytam.
- Szerencséd van, én elhoztam. - vette elő a táskájából és bekente a kezeim. - Oké, menjünk, mert szerintem késésben vagyunk. - senki sem ellenkezett, így Minseokra támaszkodva indultam tovább, kicsit lassabban mentünk, míg már nem éreztem késztetést arra, hogy ne vakarjam szét magam.


  Már nagyjából fél órája kerestük a többi zászlót, de csak 5 volt meg. Egyre beljebb mentünk az erdőben.
- Nem kéne visszafordulni Tae? - kérdezte Luhan - Mi van, ha eltévedünk?
- Nem tévedünk el. Pontosan tudom, hogy hol vagyunk és, hogy merre kell menni - mondta nyugodtan Tae.
- Ott látok egyet! - kiáltott fel boldogan Kai - Ott fenn a fán.
- Tényleg én is látom - mondtam boldogan - Ügyes vagy.
- Ki mászik fel érte?-kérdezte Sehun.
- Majd Suho-mondta Chen.
- Mi? Miért pont én?-háborodtam fel.
- Mert csak te tudsz fára mászni most, hogy Kris szétvakarta a kezét.
- Ja, oké - mondtam és odasétáltam a fa elé. Jesszus, nagyon magas. Hú, oké megtudom csinálni. Elkezdtem felmászni, miközben lentről biztattak.
- Oké már eléred. Jobbra van - mondta Kai.
- Megvan - mondtam és megfogtam. Elkezdtem lefele mászni. Már majdnem leértem, amikor ráléptem egy száraz ágra és leestem. Szerencsére valaki elkapott... és az a valaki Kris volt. Úgy fogott mintha a menyasszonya lennék, én meg átkaroltam, ami miatt az arcunk veszélyesen közel volt  és csak bámultunk egymásra. Egyáltalán nem volt ciki...
- Oké. Ha végeztetek a romantikával mehetnénk tovább - nevetett fel Xiumin, mire csak elvörösödtem. 

2. fejezet

Avatópárok

- Na nehogy már! Ajj már, Igazgató Úr, ezt nem gondolhatta komolyan! - akadtam ki.
- Mondott valamit, mert én nem hallottam! Most pedig, Joonmyun, kérem üljön le az avatója mellé!     - láttam az arcán, hogy ő is olyan kelletlen ül le mellém, mint ahogy én fogadtam a helyzetet. Seok oldalba könyökölt, mire én kérdő tekintettel meredtem rá. Nem értem mit akar, aztán mikor leesett, mit is szeretne, felnyögtem.
- Na jó, ide figyelj, nem gondoltam komolyan amit délelőtt gondoltam, csak rohadtul nem akartam ezt az egészet, de figyelmeztetlek, hogy a kajám, a magán életem és ja... A kajám nem piszterga. Amúgy hívj nyugodtan Krisnek, vagy hyung, nekem mindegy. Oh, és ha megpróbálsz olyat tenni, mint Xiu vagy Han, tényleg halott ember vagy - mosolyogtam rá barátságosan.

  Egy kicsit megijedtem amikor elkezdett hozzám beszélni, de miután elmondta monológját kezdtem dühös lenni. Mi az, hogy ne nyúljak a kajájához? Minek nyúlnék hozzá?
- Oké Kris - mondtam mindenféle 'hyung' nélkül - nem nyúlok a kajádhoz. Nem is nyúlnék hozzá. Megpróbálok nem úgy viselkedni mint a haverjaid, bár elég nehéz lesz ugyanis nem tudom hogyan viselkednek. Elég fura, hogy olyat tiltasz meg amit nem tudok betartani. Azt hittem, hogy egy végzősnek több esze van és nem csak parancsolgat. De mindegy is. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy betartsam a fontos "szabályaidat" - mondtam én is mosolyogva. 
  Na jó, nem tudom miért viselkedtem így, de egyszerűen nagyon dühített. Mondandóm után a mellette ülő barátja csak felhorkantott és elmormogott neki egy "ezt most jól meg kaptad"-ot.

  Letaglózva meredtem a mellettem ülőre. Bármennyire is irritál a jelenléte az, hogy szembe mer szállni velem, becsületre méltó, még ha utálom is, ha kioktatnak.
- Fogd be Xiu, törődj a saját kölyköddel - morogtam vissza.
- Bagoly mondja verébnek! - nevetett fel, mire én sem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el. - Nincs kedved megúsztatni őket? - vigyorgott mint a tejbetök, majd egyszerre elkiáltottuk magunk, hogy "elsősöket a vízbe".
  Aki tudott futott, felkaptam a fiút és futni kezdtem vele a tó felé. Amint oda értünk, izomból belevágtam, majd bevártam a többieket is és közös megegyezés alapján mi is beleugrottunk.

  Le sem reagálta, amit mondtam, csupán csak elkiáltotta magát, hogy elsősöket a vízbe. Felkapott, rádobott a vállára és elkezdett futni velem a tó felé. 
  Ellenkezni se tudtam, mert a következő pillanatban már a vízben voltam. Mondhatom marha jó. Nem sokkal később még több gyereket is dobtak a vízbe, utána meg ők is beugrottak. Odaúsztam Krishez.
- Paraszt!-mondtam neki miközben megcsaptam a vállát és ott hagytam. 
  Hihetetlen csak úgy belevágott a vízbe! Még mindig ezen agyaltam, pedig ez legalább egy órája volt.
- Még mindig meg vagy sértődve a kis viccétől? - kérdezte Chen nevetve.
- Igen és meg is leszek sértődve - mondtam durcásan.
- Jaj, de hisztis vagy - mondta még mindig nevetve.
- Ne olyan hangosan, mert Sehun már alszik - mondtam suttogva - Nem hiszem el, hogy téged nem zavar. Ajj, na mindegy, nem idegeskedek tovább. Jó éjt - mondtam és a falhoz fordultam.
- Neked is hisztis Suho - mondta Chen. 
  Erre már nem is volt kedvem válaszolni inkább aludtam.

  Huh, nem is tudom, hogy bírom-e a gyereket vagy utálom, de annyit már tudok, hogy nincs túl jó humorérzéke. Ha ilyen hisztis lesz, én felakasztom, de azért a remény hal meg utoljára. 
- Na, megyünk aludni, álmos vagyok - úszott oda hozzánk Han és látszott rajta, hogy tényleg baromi fáradt. 
- Ez egy jó ötlet, szerintem is menjünk - egyezett bele Xiumin is. 
  Amint a faházba értünk, a két gyagyás átvette a csurom vizes ruháját és beájultak az ágyaikba, amint a fejük a párnát érte már szuszogtak is. Én még forogtam egy kicsit az ágyamban, nem tudtam mi a bajom. Aztán, mikor rájöttem, hogy a kintről beszűrődő fény, a fejemre tettem a kispárnám és álmosan hunytam be a szemem.

  Reggel arra keltem, hogy valaki az arcomba vágott egy párnát. Mondhatom, marha jó érzés volt.
- Éébresztőő! - Kiáltotta Chen miközben újra fejbe vágott.
- Hjaj, ébren vagyok már - mondtam idegesen. - Muszáj volt így keltened?
- Jajj nyugi. Ha Sehun kibírta, akkor te is.
- Szegény. Őt miért kínzod? Bocsi Sehunie, hogy ilyen hülye haverom van - mondtam már nevetve.
- Á nem baj - nevetett ő is.
- Hé itt vagyok ám - tetetett sértődést Dae.
- Jaj, tudod, hogy szeretlek - öleltem át. 
  Miután elkészültünk kimentünk a házikóból, és a tömeg felé vettük az irányt, mert valami programot fognak mondani. 
- Ha itt van mindenki akkor el is kezdem - szólalt meg az igazgató - Ma zászlóvadászatot fogtok játszani. Fel lesztek osztva csoportokra és mindenkinek a csapata színével megegyező zászlót kell megtalálnia. Minden csapatnak összesen harminc zászló jut. Amelyik csapat először megtalálja az összes zászlót jutalmat kap. Kivan írva, hogy kik vannak egy csapatban. A plakát a büfé oldalán van. Menjetek, nézzétek meg, két óra múlva gyülekező ugyanitt.
Elmentünk megnézni a plakátot, szerencsére egy csapatban vagyok Sehunnal és Chennel. Meg persze Luhannal, Xiuminnal és Krisszel. Hurrá.
  A csapat tagja még Jongin, akit nem ismerek és az avatója, ha jól láttam, akkor Taemin. Remélem jó fejek.

Bevezető

  Wu Yi Fan és Kim Joon Myun  nem tudják miért, de már az első pillanattól kezdve csak a bajt hozzák egymásra. Joonmyun a félős elsős, aki nem is tudva mekkora érzelmi kalamajkába is keveri őt a végzős Yifan, vág bele a gólyatáborba, majd a kilencedik évfolyamba.

  Yifan, tőle szokatlan módon élvezi nézni, ahogy a fiatalabb szenved, sőt, szórakoztatónak is találja azt. Még számukra is rejtett érzelmeik kereszttüzében próbálják túlélni a gimis mindennapokat, amiben néha még a barátaik sem segítenek, sokkal inkább rontanak a helyzeten.
  Az avató és az avatott néha borzalmas, néha álomszerű története egy büfében kezdődött...

1. fejezet

Nulladik nap

Gólyanapok. Annyi kedvem van hozzá, mint az embereknek a leprához. Ha rám tukmálnak egy pisis kilencedikest, eskü addig szívatom, amíg sírva el nem megy egy másik iskolába és lelki beteg nem lesz.

- Hé, Yi Fan, megjöttek! - kocogott oda hozzám a legjobb barátom, Minseok.

- Hmpf... Emlékeztess, hogy én ezt nem akarom - kezdtem el hisztizni, mire a nálam legalább 15 cm-rel kisebb barátom csak felnevetett. - Seok!

 - Jó, jó, csak legyél kedves, csak egy kicsit! Oké? - Biccentettem, hogy rendben.

  Nemsokára gólyanapok. Vagyis tábor, mert majd ott kell aludni. Már annyira izgulok, csak nem lesz olyan rossz, mint amiket mondanak. Remélem nem lesz nagyon bunkó az avatóm. Csak elbeszélgetünk, ad valami szar feladatot, azt’ cső.

- Suho igyekezz. Minél előbb érjünk oda a táborhelyre, hogy jó messze legyünk majd a tanárok kunyhójától.

- Oké Chen, megyek már - szerintem ő az egyetlen, aki egy kicsit sem fél.

  10 perc készülődés után már bent ültem a kocsiban túlbuzgó legjobb barátom mellett miközben a táborhely felé tartottunk.

  Tipikus "Új gyerek vagyok, ne bántsatok!" feje volt azoknak, akik eddig itt voltak. Akik pedig késtek, elég bátrak szembe szállni az igazgatóval, ami plusz pont és bár még csak kilencedikes, elgondolkoznék azon, hogy talán beengedjem a baráti körömbe.

  Szerencsére elég nagy az udvara a sulinak ahhoz, hogy el tudjak bújni, vagy talán hazaszökni. Csak ne kelljen itt lennem, de felesleges próbálkoznom, innét egyhamar nincs kiút.

  Elég hamar megérkeztünk és be is pakoltunk egy faházikóba. Kipakoltuk a cuccunkat, aztán elmentünk felfedezni a tábort.

  Elég sokan voltak itt rajtunk kívül, főleg végzősök, akik nem épp kedves és biztató pillantással méregettek minket.

- Menjünk el a büfébe és együnk valamit, mert már nagyon éhes vagyok - nyafogtam.

- Ajj muszáj? Most értünk ide. Miért nem ettél otthon? - hitetlenkedett barátom.

 -Talán azért, mert egy bizonyos Kim Jongdae nyafogott, hogy siessek már, mert indulni akar - néztem rá szúrós szemekkel.

- Ja, tényleg bocsi. Akkor menjünk. És majd kifizetem neked is, ha már miattam nem tudtál enni.

- Az a minimum - mondtam már nevetve.

  Bementünk a büfébe és vettünk ennivalót és kávét. Vagyis csak Chen, mert ő vette az enyémet is. Gyorsan megreggeliztünk és indultunk már kifelé, amikor Chen megcsikizett mire én megugrottam, mint valami bakkecske és ezáltal nekimentem egy nagyon magas fiúnak, aki miattam hanyatt is esett.

  Felsegítették a barátai, de tisztán látszott rajta, hogy nagyon dühös. Persze végzős volt, mert miért is ne. Csak bambultam fel rá már szinte remegve, mert látszott rajta, hogy mindjárt felrobban mikor eszembe jutott, hogy talán bocsánatot is kéne kérnem.

- Bo-bocsánat, véletlen volt. Na-nagyon sajnálom – makogtam, de látszott rajta, hogy sajnos nem nagyon hatja meg.

- Ja. Véletlen. - Felhorkantam, majd lehajoltam, hogy nagyjából egy szinten legyek a fiúval, de még így is magasabb voltam nála. – Na, ide figyelj, elsőske! Ajánlom, hogy ha a hét többi felében nem is tudsz elkerülni, de a mai napon meg ne lássalak, vagy a kajádba teszek egy kis mérget. - Vigyorogtam rá gonoszul, majd megpaskoltam az arcát és otthagytuk őket.

- Lehettél volna kedvesebb, hyung - nézett rám dorgáló tekintettel Han. Ha nem a barátom lenne, már nem lenne foga szerencsétlennek.

- Chh, fellökött, nehogy már neki álljon feljebb!

- De hisz véletlen volt! - Kelt a védelmére Seok is.

- Utálom, mikor összefogtok ellenem - morogtam az orrom alatt, de meghallották.

- De azért szeretsz minket.

- Ja, nagyon.

  Én csak tátott szájjal meredtem rá miközben beszélt. Komolyan mérget akar rakni a kajámba? Ugye nem?

 - Jól vagy Suho? - zökkentett ki barátom a gondolataimból.

- I-igen. Gyere, menjünk vissza a faházba.

- De miért? Még csak körül se néztünk rendesen - nyafogott.

- Tudom és bocsi, de hallottad, hogy azt mondta az az óriás, nem akar ma már látni. Mi van, ha véletlenül összefutunk? Nem akarom, hogy mérget rakjon a kajámba - hadartam el majd gyorsan megfogtam a karját és elkezdtem visszarángatni a "lakhelyünkhöz".

  Mikor bementünk egy fiú fogadott minket kedves mosollyal.

- Sziasztok! Oh Se Hun vagyok de szólítsatok csak Sehunnak.

- Szia Sehun, Chen vagyok.

- Én meg Suho - molyogtam rá. - Mikor jöttél? - kérdeztem.

- Már régebben. Kipakoltam, láttam a cuccaitokat és gondoltam megvárlak titeket, hogy összeismerkedjünk.

- Ugye nem kellett sokat várnod? - kérdezte Chen.

- Nem. De meg mutatjátok a tábort légyszi?

- Hát persze! - örvendezett barátom. - Ugye Suho? - mosolygott rám.

- Hát izé...ööö... Inkább itt maradok.

- Jajj ne fossál már, könyörgöm.

- Mi a baj? - érdeklődött Sehun.

- Csak annyi, hogy ez a szerencsétlen fellökött egy végzőst, aki pipa lett rá és most fél kijönni. - magyarázta Chen.

- Mi az, hogy fellöktem? - háborodtam fel. - Vagyis fellöktem, de miattad, mert neked feltétlenül meg kellett csikizned... - morogtam.

- Na látod akkor meg az én hibám szóval nem kell félned! - magyarázta Dae.

- Naaa, légyszi gyere! - könyörgött Sehun.

- Hát... Jól van - adtam be végül a derekam - de ha összefutunk velük és balhé lesz én esküszöm nem tudom mit csinálok veled - néztem Dae-re.

- Jól van, jól van, csak gyerünk - lökött ki az ajtón. Aish, csak ne találkozzunk velük.

  A nap további része nyugodtan telt. Nem találkoztam azzal, aki fellökött, sem a haverjával, mondjuk, ennek az lehet az oka, hogy eléggé befosattam, de nem szeretem, ha fellöknek, ez van.

  Amint elkezdett sötétedni, mindenki turbóra kapcsolt és elkezdték hordani a fákat a tábor közepéhez, ahol természetesen ott volt a nagy, tűzrakó hely. Végzősként pedig én sem maradhattam ki a cipelésből, elvégre a szerencsétlen, megszeppent elsősökre nem akarnak ekkora terhet rásózni. Pft, jó duma, csak ne nekem akarják beadni.

- Morcit hívja a Föld, kérem, válaszoljon! – csattant föl mögöttem Minseok.

- Hmmm? – néztem rá kérdőn, miközben lepakoltuk a fákat.

- Ezzel végeztünk Uraim, köszönjük a segítségüket! – tipegett el mellettünk Mrs. Im igazgatóhelyettes.

- Szóval, azt akartam mondani, hogy az esti tábortűznél már megtudjuk, hogy kit fogunk avatni. – soha nem akartam megtudni, hogyan tud meg ilyen dolgokat, mert van, amiről jobb nem tudni a mi kis barátunkról, de azért mindig meglepődöm, milyen jól informált.

- Várj, hogy?! De ezt csak elvileg évnyitókor kellett volna megtudnunk, nem?

- De igen, azt én sem értem, hogy most miért így lesz…

- Hát, ez van. Na gyere, menjünk, öltözzünk át, meg keressünk kaját, még mielőtt kitalálja az az idióta nő, hogy még azt is hozzuk ide – álltam fel és poroltam le magam.

Megnéztük az egész tábort és szerencsére nem találkoztunk az óriással se valamelyik haverjával. Miközben sétáltunk összeismerkedtünk Sehunnal, nagyon jó fej és kiderült, hogy meleg. Nem gondoltam volna róla.

  Elkezdett sötétedni és mondták, hogy menjünk a tábor közepén lévő tisztásra, mert ott lesz valami közös tábortűz. Leültünk egymás mellé és néztük, ahogy hordják a végzősök a fát. Nem valami kedvesen néztek ránk, gondolom zavarta őket, hogy nem minket csicskáztatnak.

  Fél óra múlva már mindenki ott csücsült a tábortűz körül. Felállt az igazgató és elkezdte mondani, hogy ki kit fog avatni.

-Oh Sehunt, Luhan fogja avatni.

-Ki az az Oh Se Hun? - tette fel a kérdést gondolom Luhan.

-É-én vagyok! - emelte fel a kezét Sehun zavartan.

-Hoppá! Már alig várom az avatást cicafiú! - mosolygott Sehunra perverzül, mire Sehun csak elpirult.

-Ha befejezte Luhan folytatnám - mondta az igazgató türelmetlenül - Szóval Kim Jongdae-t Kim Minseok fogja avatni. Kérem Jongdae álljon fel és ön és Minseok is és üljenek egymás mellé ismerkedni. Ez mindenkire vonatkozik, tehát aki a nevét üljön az avatója mellé. - Chen felállt Minseok meg felrakta a kezét jelzésként, hogy oda menjen.

  Mikor megüresedett a hely Sehun mellett Luhan felpattan és leült Sehun mellé. ezután folytatta az igazgató:

-Kim Joon Myun-t Wu Yifan fogja avatni... - miután felálltam, ahogy az igazgató kérte, egy "ajj ne már, komoly ő?" mondatot hallottam, és mikor megláttam a hang tulajdonosát azt hittem rosszul leszek. Ez az a srác, akit feldöntöttem.

  Remek, most tuti, hogy szét fogja szívatni a fejem, gratulálok Kim Joonmyun, ilyen a szerencséd.