1. fejezet

Nulladik nap

Gólyanapok. Annyi kedvem van hozzá, mint az embereknek a leprához. Ha rám tukmálnak egy pisis kilencedikest, eskü addig szívatom, amíg sírva el nem megy egy másik iskolába és lelki beteg nem lesz.

- Hé, Yi Fan, megjöttek! - kocogott oda hozzám a legjobb barátom, Minseok.

- Hmpf... Emlékeztess, hogy én ezt nem akarom - kezdtem el hisztizni, mire a nálam legalább 15 cm-rel kisebb barátom csak felnevetett. - Seok!

 - Jó, jó, csak legyél kedves, csak egy kicsit! Oké? - Biccentettem, hogy rendben.

  Nemsokára gólyanapok. Vagyis tábor, mert majd ott kell aludni. Már annyira izgulok, csak nem lesz olyan rossz, mint amiket mondanak. Remélem nem lesz nagyon bunkó az avatóm. Csak elbeszélgetünk, ad valami szar feladatot, azt’ cső.

- Suho igyekezz. Minél előbb érjünk oda a táborhelyre, hogy jó messze legyünk majd a tanárok kunyhójától.

- Oké Chen, megyek már - szerintem ő az egyetlen, aki egy kicsit sem fél.

  10 perc készülődés után már bent ültem a kocsiban túlbuzgó legjobb barátom mellett miközben a táborhely felé tartottunk.

  Tipikus "Új gyerek vagyok, ne bántsatok!" feje volt azoknak, akik eddig itt voltak. Akik pedig késtek, elég bátrak szembe szállni az igazgatóval, ami plusz pont és bár még csak kilencedikes, elgondolkoznék azon, hogy talán beengedjem a baráti körömbe.

  Szerencsére elég nagy az udvara a sulinak ahhoz, hogy el tudjak bújni, vagy talán hazaszökni. Csak ne kelljen itt lennem, de felesleges próbálkoznom, innét egyhamar nincs kiút.

  Elég hamar megérkeztünk és be is pakoltunk egy faházikóba. Kipakoltuk a cuccunkat, aztán elmentünk felfedezni a tábort.

  Elég sokan voltak itt rajtunk kívül, főleg végzősök, akik nem épp kedves és biztató pillantással méregettek minket.

- Menjünk el a büfébe és együnk valamit, mert már nagyon éhes vagyok - nyafogtam.

- Ajj muszáj? Most értünk ide. Miért nem ettél otthon? - hitetlenkedett barátom.

 -Talán azért, mert egy bizonyos Kim Jongdae nyafogott, hogy siessek már, mert indulni akar - néztem rá szúrós szemekkel.

- Ja, tényleg bocsi. Akkor menjünk. És majd kifizetem neked is, ha már miattam nem tudtál enni.

- Az a minimum - mondtam már nevetve.

  Bementünk a büfébe és vettünk ennivalót és kávét. Vagyis csak Chen, mert ő vette az enyémet is. Gyorsan megreggeliztünk és indultunk már kifelé, amikor Chen megcsikizett mire én megugrottam, mint valami bakkecske és ezáltal nekimentem egy nagyon magas fiúnak, aki miattam hanyatt is esett.

  Felsegítették a barátai, de tisztán látszott rajta, hogy nagyon dühös. Persze végzős volt, mert miért is ne. Csak bambultam fel rá már szinte remegve, mert látszott rajta, hogy mindjárt felrobban mikor eszembe jutott, hogy talán bocsánatot is kéne kérnem.

- Bo-bocsánat, véletlen volt. Na-nagyon sajnálom – makogtam, de látszott rajta, hogy sajnos nem nagyon hatja meg.

- Ja. Véletlen. - Felhorkantam, majd lehajoltam, hogy nagyjából egy szinten legyek a fiúval, de még így is magasabb voltam nála. – Na, ide figyelj, elsőske! Ajánlom, hogy ha a hét többi felében nem is tudsz elkerülni, de a mai napon meg ne lássalak, vagy a kajádba teszek egy kis mérget. - Vigyorogtam rá gonoszul, majd megpaskoltam az arcát és otthagytuk őket.

- Lehettél volna kedvesebb, hyung - nézett rám dorgáló tekintettel Han. Ha nem a barátom lenne, már nem lenne foga szerencsétlennek.

- Chh, fellökött, nehogy már neki álljon feljebb!

- De hisz véletlen volt! - Kelt a védelmére Seok is.

- Utálom, mikor összefogtok ellenem - morogtam az orrom alatt, de meghallották.

- De azért szeretsz minket.

- Ja, nagyon.

  Én csak tátott szájjal meredtem rá miközben beszélt. Komolyan mérget akar rakni a kajámba? Ugye nem?

 - Jól vagy Suho? - zökkentett ki barátom a gondolataimból.

- I-igen. Gyere, menjünk vissza a faházba.

- De miért? Még csak körül se néztünk rendesen - nyafogott.

- Tudom és bocsi, de hallottad, hogy azt mondta az az óriás, nem akar ma már látni. Mi van, ha véletlenül összefutunk? Nem akarom, hogy mérget rakjon a kajámba - hadartam el majd gyorsan megfogtam a karját és elkezdtem visszarángatni a "lakhelyünkhöz".

  Mikor bementünk egy fiú fogadott minket kedves mosollyal.

- Sziasztok! Oh Se Hun vagyok de szólítsatok csak Sehunnak.

- Szia Sehun, Chen vagyok.

- Én meg Suho - molyogtam rá. - Mikor jöttél? - kérdeztem.

- Már régebben. Kipakoltam, láttam a cuccaitokat és gondoltam megvárlak titeket, hogy összeismerkedjünk.

- Ugye nem kellett sokat várnod? - kérdezte Chen.

- Nem. De meg mutatjátok a tábort légyszi?

- Hát persze! - örvendezett barátom. - Ugye Suho? - mosolygott rám.

- Hát izé...ööö... Inkább itt maradok.

- Jajj ne fossál már, könyörgöm.

- Mi a baj? - érdeklődött Sehun.

- Csak annyi, hogy ez a szerencsétlen fellökött egy végzőst, aki pipa lett rá és most fél kijönni. - magyarázta Chen.

- Mi az, hogy fellöktem? - háborodtam fel. - Vagyis fellöktem, de miattad, mert neked feltétlenül meg kellett csikizned... - morogtam.

- Na látod akkor meg az én hibám szóval nem kell félned! - magyarázta Dae.

- Naaa, légyszi gyere! - könyörgött Sehun.

- Hát... Jól van - adtam be végül a derekam - de ha összefutunk velük és balhé lesz én esküszöm nem tudom mit csinálok veled - néztem Dae-re.

- Jól van, jól van, csak gyerünk - lökött ki az ajtón. Aish, csak ne találkozzunk velük.

  A nap további része nyugodtan telt. Nem találkoztam azzal, aki fellökött, sem a haverjával, mondjuk, ennek az lehet az oka, hogy eléggé befosattam, de nem szeretem, ha fellöknek, ez van.

  Amint elkezdett sötétedni, mindenki turbóra kapcsolt és elkezdték hordani a fákat a tábor közepéhez, ahol természetesen ott volt a nagy, tűzrakó hely. Végzősként pedig én sem maradhattam ki a cipelésből, elvégre a szerencsétlen, megszeppent elsősökre nem akarnak ekkora terhet rásózni. Pft, jó duma, csak ne nekem akarják beadni.

- Morcit hívja a Föld, kérem, válaszoljon! – csattant föl mögöttem Minseok.

- Hmmm? – néztem rá kérdőn, miközben lepakoltuk a fákat.

- Ezzel végeztünk Uraim, köszönjük a segítségüket! – tipegett el mellettünk Mrs. Im igazgatóhelyettes.

- Szóval, azt akartam mondani, hogy az esti tábortűznél már megtudjuk, hogy kit fogunk avatni. – soha nem akartam megtudni, hogyan tud meg ilyen dolgokat, mert van, amiről jobb nem tudni a mi kis barátunkról, de azért mindig meglepődöm, milyen jól informált.

- Várj, hogy?! De ezt csak elvileg évnyitókor kellett volna megtudnunk, nem?

- De igen, azt én sem értem, hogy most miért így lesz…

- Hát, ez van. Na gyere, menjünk, öltözzünk át, meg keressünk kaját, még mielőtt kitalálja az az idióta nő, hogy még azt is hozzuk ide – álltam fel és poroltam le magam.

Megnéztük az egész tábort és szerencsére nem találkoztunk az óriással se valamelyik haverjával. Miközben sétáltunk összeismerkedtünk Sehunnal, nagyon jó fej és kiderült, hogy meleg. Nem gondoltam volna róla.

  Elkezdett sötétedni és mondták, hogy menjünk a tábor közepén lévő tisztásra, mert ott lesz valami közös tábortűz. Leültünk egymás mellé és néztük, ahogy hordják a végzősök a fát. Nem valami kedvesen néztek ránk, gondolom zavarta őket, hogy nem minket csicskáztatnak.

  Fél óra múlva már mindenki ott csücsült a tábortűz körül. Felállt az igazgató és elkezdte mondani, hogy ki kit fog avatni.

-Oh Sehunt, Luhan fogja avatni.

-Ki az az Oh Se Hun? - tette fel a kérdést gondolom Luhan.

-É-én vagyok! - emelte fel a kezét Sehun zavartan.

-Hoppá! Már alig várom az avatást cicafiú! - mosolygott Sehunra perverzül, mire Sehun csak elpirult.

-Ha befejezte Luhan folytatnám - mondta az igazgató türelmetlenül - Szóval Kim Jongdae-t Kim Minseok fogja avatni. Kérem Jongdae álljon fel és ön és Minseok is és üljenek egymás mellé ismerkedni. Ez mindenkire vonatkozik, tehát aki a nevét üljön az avatója mellé. - Chen felállt Minseok meg felrakta a kezét jelzésként, hogy oda menjen.

  Mikor megüresedett a hely Sehun mellett Luhan felpattan és leült Sehun mellé. ezután folytatta az igazgató:

-Kim Joon Myun-t Wu Yifan fogja avatni... - miután felálltam, ahogy az igazgató kérte, egy "ajj ne már, komoly ő?" mondatot hallottam, és mikor megláttam a hang tulajdonosát azt hittem rosszul leszek. Ez az a srác, akit feldöntöttem.

  Remek, most tuti, hogy szét fogja szívatni a fejem, gratulálok Kim Joonmyun, ilyen a szerencséd.